Létrehozva: 2017.07.22.

Autóbalesetet szenvedett Sarka Kata szépsége!

Viktória teljesen kikészült a karambol miatt! Még most sem tért magához a hatalmas sokkból!

Az idei Miss World Hungary második helyezettje, Viczián Viktória a fővárosban karambolozott, ám a nagy ijedelmen kívül szerencsére nem esett más baja. A vele utazó élsportoló barátja már nem volt ilyen szerencsés.

Viktória épp a Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília nevével fémjelzett szépségverseny nyereményátadó ünnepségére sietett, ám az egyik kereszteződésben egy szabálytalanul közlekedő autó szemből beléjük hajtott. Bár a gálára nem jutott el, Viki hálás, amiért sérülés nélkül, csupán kisebb zúzódásokkal szállt ki az autóból, melyet nem ő vezetett. A volán mögött a lány legjobb barátja, Nádas Bence, világ- és Európa-bajnok kajakos ült.

"Bence felajánlotta, hogy elvisz a díjátadóra, és az ő autójával mentünk. A Szabadság hídnál álltunk, zöldet kaptunk, és ahogy elindultunk, valaki a piroson áthajtva belénk jött" – emlékezett vissza az udvarhölgy.

"Sokáig pörgött az autó, aztán amikor végre megálltunk, Bence kiugrott, mert azt hitte, a vétkes sofőr elhajt majd. Szerencsére nem így történt, ­ráadásul azt is elismerte, hogy ő volt a hibás" - mondta a lány a Blikknek.

"Egyszerűen sokkot kaptam, azt sem tudtam, mi történt. Amikor összeszedtem magam és megláttam, Bence lábából ömlik a vér, elsírtam magam. Nem véletlenül a legjobb barátom, nem is magáért, hanem értem aggódott. Például hogy mi lesz, ha kinyílik a légzsák és eltöri az orromat" - folytatta Viktória.

A versenyigazgatót, Sarka Katát is megrázták a történtek.

"Már rég elindult a sajtóesemény hivatalos része, ám Viki nem volt sehol. Aggódtunk érte, mert megbízható lány, és még sosem fordult elő, hogy késett volna. Nagyon megijedtem, amikor Viki elmondta telefonon, hogy mi történt. Örülök, hogy nem lett semmi bajuk, ez a legfontosabb. A történtek után Virágot is megeskettem, hogy óvatosan fogja vezetni az új autóját" – mondta Sarka, akinek üzlettársa, Rogán-Gaál Cecília megérezte a bajt.

"Amikor a kezdésre nem volt ott Viktória, többször is hívtam, de nem értem őt el. Sejtettem, hogy komoly dolog lehet. Megkönnyebbültünk, amikor megtudtuk, épségben megúszták" - mondta Cecília.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott