Létrehozva: 2016.05.14.

Sarka Kata durván odamondott Tóth Verának!

Valóban pocsék volt a hangosítás a jótékonysági gálán, de mindenki segíteni akart. A Tóth-lányok elrohantak.

Hajdú Péter feleségének szombat délelőtti Facebook-posztja kicsit más színben tünteti fel az eseményeket a hét gyermekes családapa megsegítésére rendezett jótékonysági gáláról, mint ahogy Tóth Vera azt korábban elmondta. "Megaláztak minket" - nyilatkozta az énekesnő a Blikknek, majd azt is kifejtette, hogy testvérével nem vállalták a fellépést, otthagyták az eseményt.

Bár Sarka Kata sem tagadja, hogy pocsék körülmények fogadták őket a jótékonysági gálán, szerinte a profi szervezésnél némileg fontosabb volt az, amiért meghirdették az eseményt: a segítség. Igaz, az a korábbi híradásokban is szerepelt, hogy a műsor háziasszonya, Malek Andrea, ha némi küszködés árán is, de levezette a gálát, most az is kiderült, hogy majdnem hatszázezer forint adomány is összegyűlt. Igaz, ebből fél millió forint Sarka Kata felajánlása volt...

"Amikor odaértem láttam a szervezetlenséget, de ha jó ügyért fogunk össze, akkor nem mindegy, hogy mi-hogyan történik? Valóban, a hangosítás csapnivaló volt, a körülmények is, de összefogtunk egy családért... Malek Andi küszködve a technikával tökéletesen végigcsinálta az estét!" - számolt be Kata a történtekről, hozzátéve a legmegdöbbentőbb dolgot:

A sztárok jó része ígérete ellenére el sem jött az eseményre...

Sarka Kata posztjában a Tóth-lányokat is megvédi, de posztjának mondanivalója mindenképpen nagy lecke lesz nekik.

"Szeretem a Tóth-lányokat, mert nincs náluk jobb énekes jelenleg az országban, mert rendkívül kedvesek, mert nagyon jó fejek, és hosszan-hosszan sorolhatnám még, hogy miért, és azt is tudom, hogy maximalisták azért érintette rosszul őket ez az amatörizmus, ami a rendezvényt jellemezte,

de a gyerekek a végén örömkönnyekkel mentek haza, és ez mindent felülírt...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó