Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.13.

Ezért nem segített az édesapa a mellkason szúrt lányának

Egy interjúban úgy fogalmazott a líbiai származású, Németországban élõ édesapa, hogy azért nem segített a leszúrt, és életveszélyesen megsérült lányának, mert az iszlám törvények nem engedik...

Ép ésszel felfoghatatlan, hogy egy szülő nem segít a saját gyermekének, aki éppen a szeme láttára haldoklik. Pedig ez történt a németországi Laupheimban. Mint arról a %RIPOST% is többször beszámolt, a 17 éves líbiai Alla W.-t saját bátyja szúrta mellkason, majd vágta fel a szájszegleteit. A 20 éves iszlamista azért tette ezt saját húgával, mert a lány állítólag szégyent hozott a család nevére azzal, hogy már nem szerette gyermeke apját.

Egy másik migránsba szeretett bele, akitől már szintén gyermeket várt, a brutális támadáskor három hónapos terhes volt. A 17 éves migránslány és a nála 15 évvel idősebb férj az iszlám törvények szerint voltak csak összeházasodva, a német jog szerint nem. Vagyis a szülők döntötték el, hogy lányuknak kihez kell hozzámennie 13 évesen.

Az eset kapcsán a német Spiegel tv megszólaltatta az édesapát is, aki egyébként a támadáskor szintén a helyszínen tartózkodott, mégsem próbálta megfékezni brutális fiát - írja a Bild.

Ha egy férjezett nő viszonyt folytat valaki mással, és a saría (iszlám törvénykezés) bírója halálra ítéli, akkor én sem tehetek semmit.

Az eset nem a Közel-Keleten, vagy a középkorban, hanem 2018-ban történt Németországban...

Ez az eset is jól mutatja, hogy a migránsok egy részének esze ágában sincs beilleszkedni a nyugati társadalomba, ehelyett egy párhuzamos társadalmat építenek maguknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány