LELKIZŐ

Össze­tört a gyász­tól, meg­törte a csen­det az 54 éves sztár­anyuka

Az Oscar-díjas szí­nésznő az utóbbi idő­ben több sze­ret­tét is el­ve­szí­tette, a meg­ráz­kód­ta­tá­sok miatt el is zár­kó­zott a nyil­vá­nos­ság elől.
  • Szerző: Ripost

Az utóbbi időszakban Sandra Bullock eltűnt a nyilvánosság elől, nem jelent meg vörös szőnyeges eseményeken, és interjút sem adott. A színésznőnek érthető oka volt minderre, hiszen szeptemberben 93 évesen elhunyt imádott édesapja, akivel nagyon közel álltak egymáshoz.

Fotó: Europress - AFP/Anthony Harvey
Fotó: Europress - AFP/Anthony Harvey
Fotó: AFP
EZEKET OLVASTAD MÁR?

Ezt is nehezen dolgozta fel a színésznő, de nem sokkal később mindkét kutyája, Poppy és Ruby is meghaltak. Sandra Bullock mindkét kutyusát örökbe fogadta, mindketten sérültek voltak. Poppy-nak három, Ruby-nak pedig csak két lába volt.

Kedden a történtek óta először mutatkozott nyilvánosan, egy díjátadón, ahol az Ocean's 8 - Az évszázad átverésé-ből ismert kolléganőjéről, Sarah Paulsonról mondott beszédet.

Nagyon borzasztó heteken vagyok túl. Az édesapám meghalt, majd mindkét kutyám meghalt, szóval semmi kedvem kedvesnek lenni

- kezdte beszédét. Azt mondta, hogy emiatt arról fog beszélni, hogy mit nem szeret Paulsonban. Ironikus felsorolásában szólt arról, hogy nem tetszik neki, hogy a színésznő bármit viselhet, akkor is elbűvölő, hogy annyira bátor és inspiráló, és hogy szigorú munkamorálja miatt ő maga is keményebben akar dolgozni. Hozzátette, hogy Paulson a nehéz időszakban is mellette állt. Majd azzal fejezte be, hogy ha példaképet keresünk, kolléganője a tökéletes választás - írja a Daily Mail.

Bullock egyébként nem volt egyedül a nehéz időkben sem, a US Weekly úgy tudja, hogy párja, Bryan Randall végig támaszt nyújtott neki.