Létrehozva: 2017.03.31.

Nyilvánosan alázták meg a TV2 egykori sztárját

Nem is bírta ki sírás nélkül a rendkívül kínos esetet!

Élete legmegalázóbb perceit élte át Samu Krisztina, vagyis Mazsi, a Rising Starban feltűnt énekesnő!

A 31 éves tehetséget lopással vádolták meg, ráadásul pont abban az üzletben, ahova eddig majdnem minden nap betért. Egészen mostanáig...

Már fizetett, amikor a biztonsági őr odalépett hozzá, és azzal gyanúsította meg, hogy ellopott egy parfümöt.

"Pár méterre voltam a bolttól, amikor odalépett hozzám egy férfi, és közölte: menjek vissza vele a boltba, amelynek ő a civil ruhás biztonsági őre. Annyira meglepődtem, hogy szó nélkül megtettem, de csak a kasszáig, ahol próbáltam kideríteni, hogy mi a probléma. Kiderült, egy parfümöt keresett rajtam, amit a vásárlás alatt ugyan megfogtam, de végül visszatettem egy polcra, mert rájöttem, hogy nincs rá szükségem"

- magyarázta elcsukló hangon a Blikknek Krisztina, aki alig hitte el, ami ezután következett.

"Közölte, hogy menjek be vele a raktárba. Nemet mondtam, és távozni akartam, erre lefogott. Szabályosan dulakodtunk, a testével akadályozta meg, hogy kisétáljak. Retten­tően kínos volt és megalázó, hiszen mindezt többtucatnyi vásárló nézte végig. Éppen ezért végül belementem, hogy hátra megyek, de csak akkor, ha még egy ember bejön velünk"

– folytatta az énekesnő, aki végül mindent kipakolt a táskájából, még az edzés miatt nála lévő váltó fehérneműjét is közszemlére kellett tennie. Természetesen, a parfüm nem volt nála.

Kimentem a kollégával a bolttérbe, és megmutattam, hova tettem a dobozt.

Mazsit a sírás kerülgette mikor végül elengedték, és szabályosan kirohant a boltból.

A Blikk megkereste az említett drogériát is, ahol csak ennyit mondtak:

"Ha felvetődik a lopás gyanúja, a biztonsági őrnek joga van megállítania a vevőt, persze mellőzve az erőszakot. Hogy ez az eset milyen körülmények között zajlott, arra sajnos nem tudok válaszolni, mert nem voltam jelen"

- fogta rövidre az üzletvezető-helyettes.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin