Létrehozva: 2019.06.10.

Saját lányait mészárolta le egy mozambiki Németországban

A 3 és 6 éves kislánynak semmi esélye nem volt védekezni. A brutális apa elõre eltervezte a gyilkosságot.

Életfogytiglani börtönre ítélte egy drezdai bíróság azt az 56 éves mozambiki férfit, aki kegyetlenül lemészárolta a 3 és 6 éves
lányait
és még az egykori feleségét is meg akarta ölni.

Balra az apa, jobbra Herbert Pröls bíró

A férfi 1981-ben tanulni érkezett az egykori NDK-ba és ápolóasszisztensként munkát is kapott. 2011-ben feleségül vett egy szintén mozambiki nőt és három évvel később a család Drezdába költözött.

Az álomvilág azonban véget ért, gondjai lettek a munkában és a házasságban is.

Egyre erőszakosabban viselkedett mindhármukkal szemben és ezt a felesége már nem viselte el. 2017 szilvesztere után elköltözött tőle a gyermekekkel, sőt a rendőrségen is feljelentette őt.

Sylka és Martina, a két kislány, az előre megbeszélt hétvégéket az apjuknál töltötték. Amikor egyszer nem érkeztek vissza tőle, az aggódó anya felhívta a rendőrséget. Amikor a rendőrök kiszálltak, a férfi lakásában már csak a két lány  holttestét találták meg.

Herbert Pröls bíró szerint nekik esélyük sem volt védekezni. Szerinte a
gyilkosságot az apa előre megtervezte és a gyermekek csupán “eszközök voltak” arra, hogy általuk megbosszulja a feleségét azért, mert elhagyta őt. Az ítélet még nem jogerős.

Forrás: N-TV.de

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl