Rubint Réka megmentette a csontsovánnyá fogyott anorexiás lány életét

"Nem tudom elmondani, mi lehetett a baj oka. Talán nem voltam magammal elégedett. Sőt biztos, hogy nem voltam az. Meglehet, sokan átesnek hasonló életszakaszon, csak nem mindenkinél jelentkezik ennyire élesen a baj. Azt gondoltam, jó ötlet, ha úgy sportolok, hogy mellette nem eszem, mert gyorsan lesz tökéletes az alakom. Csodát vártam: szép izmos leszek, és majd bolondulnak értem a férfiak.

Persze nem így történt. Senkinek nem javaslom, hogy belevágjon hasonló őrültségbe! Senki ne kívánja magának, ami ezzel jár!

Elárulom, hova vezet az anorexia: kóros soványság, fáradékonyság, hajhullás és betegségek.

A legrosszabb az volt, amikor a kórházból kifelé együtt sírtunk édesanyámmal. Addigra ő már teljesen kikészült idegileg. Alig néhány hét alatt a szeme előtt mentem tönkre. Az pedig, hogy evési zavarok miatt kórházba kerültem, egyenesen ijesztő volt.

Most, hogy már túl vagyunk ezen a kálvárián, tudom, hogy az anorexiában szenvedő nem vallja be magának, hogy baja van és beteg. Én sem gondoltam azt, hogy anorexiás vagyok! Idő kell, míg belátja az ember. De nem akartam kimondani magát az anorexia szót sem, nem akartam, hogy bárki is így nevezzen. De a régi képeimet elnézve most már biztosan tudom, én is az anorexia áldozata voltam!

A legfájdalmasabb az volt, hogy miközben alapvetően jól éreztem magam,

édesanyám egyre csak zokogott.

Könyörgött, hogy egyek, nekem pedig egyre kevésbé volt étvágyam. De képtelen voltam változtatni az étkezésemen, mert a gyomrom már beszűkült a sok nem evéstől. Egyre csak azt hallottam: „Egyél! Nem hiszem el, hogy nem bírsz enni!” Tudom, hogy nehéz elképzelni, de tényleg nem tudtam enni. És valahol az állandó unszolás, a tukmálás belső ellenállást váltott ki belőlem.

Egyre feszültebben válaszolgattam: „Nem hazudok, nem szokásom! Nem megy le semmi a torkomon! Nem kívánom!” Közben szinte mindennap edzettem. Csont és bőr voltam, az arcom beesett, bordáim zörögtek és sápadttá vált a bőröm. Szinte már mindenki azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint aki beteg, de nem használt. Akkor kapcsoltam csak, amikor valaki azt mondta: úgy nézek ki, mint aki beteg és próbál felgyógyulni. Ez a mondat erőt adott, szerencsére belekapaszkodtam.

Réka nagyon hirtelen jött az életembe! Neki köszönhetem, hogy ma már helyes módon viszonyulok a sporthoz. Először csak néztem a képeit, nézegettem itthon a DVD-t, de aztán elkezdtem itthon a tornát. Kisvártatva a keddi óráira is eljártam! Futni is eljárok, amikor időm engedi.

Megváltoztattam az étrendem. Visszajött az étvágyam is! Rékának köszönhetem az alakom!

A testem szépen formálódik, a mai napig karbantartom és folytatom, amit elkezdtünk! És habár nem találkozunk sűrűn, amikor mégis összefutunk, megdicsér és bátorít! Mindenkinek kellenek a motiváló szavak, mondatok! Hiszen néha én is elfáradok, és olyankor nekem is jól esne csak otthon feküdni, DE NEM! MENNI KELL és CSINÁLNI!

Most heti 6 alkalommal edzek! Reggel rohanok az iskolába és onnan az edzésre! Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Rékának mondok majd köszönetet azért, hogy elindított a helyes úton.

Pedig neki köszönhetem a gyógyulásom, sőt annál többet is. Immár versenyzésre készülök, fitness modell szeretnék lenni!

Teljesül az álmom, amire mindig is vágytam: hamarosan színpadon állhatok és küzdhetek."