Létrehozva: 2016.05.04.

Rubint Réka biztatása segítette át a holtponton a kőbányai anyukát

A 32 éves Szenk Rita várandóssága alatt sokkal többet szedett föl, mint tervezte. Sajnos túlsúlya szülés után sem ment le, ezért döntött úgy, hogy változtat. Eddig 13 kilótól szabadult meg!

Szenk Rita, a 32 éves kőbányai édesanya története 4 évvel ezelőtt kezdődött, akkor vágott bele ugyanis új életmódjába. Érdekes módon Rita alapvetően mindig vékony lány volt, annyira, hogy még meg is szólták ezért.

"Emlékszem, egyszer sírva jöttem ki egy üzletből, mert kinevetett az eladó. Megkérdeztem, hogy létezik-e XS-nél kisebb méret?"

Akkor kezdett el hízni, amikor megismerkedett mostani párjával. 162 cm-es magasságához a 45-47 kilójából először 54, majd egy évre rá 58 kiló lett. Aztán, amikor terhes lett, kerekedett csak ki igazán! A szülés előtti napon már 83 kilót mutatott alatta a mérleg. Sokan azzal biztatták, hogy majd a szoptatás alatt biztosan leolvadnak róla a kilók, de persze nem így lett. Ezért amikor a baba elválasztása megtörtént, Rita belevágott élete első fogyókúrájába.

„Ma megtettem az első lépést a bombanővé válás felé. 45 perc edzés. Remegek...de jó!”

Ezzel a közösségi oldalra írt bejegyzéssel, és a születésnapjára kapott Cindy Crawford DVD-vel indult minden. Rita tornázni kezdett és annak ellenére nagyon jól esett neki a mozgás, hogy ezer éve nem sportolt. Arra gondolt, hogy a fogyás érdekében ezentúl csak puffasztott rizst eszik csak vacsorára, de erről hamar letett.

"Azt hittem, hogy az edzés elég lesz, és ugyanannyit ehetek majd, mint korában. Aztán persze világossá vált, hogy a mozgás csak egy része, és mankója a fogyásnak, a lényeg az étel. Mivel nem ettem túl sokat, el nem tudtam képzelni, hogy miből vegyek vissza. Teljesen kétségbe estem."

Hogy felgyorsuljon a fogyás, Rubint Réka DVD-re váltott, de kezdetben alig néhány percet bírt csak edzeni.

"Kb. 5 percet, ha végig tudtam csinálni. Így sokszor megálltam, de mivel Réka a DVD-n is ezerrel biztat, hát újra és újra nekivágtam."

Néhány héttel később sikerült egyfolytában végigedzenie a 20 percet.

"Mindez akkora löketet adott, hogy még azon a héten beszereztem még jó pár Réka DVD-t."

Norbi módszerébe is beleásta magát Rita, változtatott étkezésén, elhagyta a lisztet, a cukrot, és elkezdett a kódok szerint élni, odafigyelt rá, hogy mit, mikor eszik. Ekkor valóban megindultak lefelé a kilók, és Rita boldog volt.

"Volt olyan hónap, amikor egyszerre 2-3 kilóval lettem könnyebb."

Voltak holtpontok, és stagnálós időszakok ugyan, de nem adta fel. Benne volt a tudat, hogy igenis meg fogja csinálni, akármi lesz is: csinos nő lesz belőle. Hat hónap alatt 13 kilót dobott le magáról. Az élete teljesen megváltozott, a mozgás szerelmese lett.

Nem egyszerű a munka és a kisgyerek mellett időt szakítania a rendszeres sportra, de nem is lehetetlen. Heti 3-4-szer mindenképp sportol: fut, vagy Rékára tornázik.
"Legrosszabb esetben vacsi előtt lepattanok a földre, egy kis hasprés, lábemelés vagy súlyzózás, és máris megnyugszik a lelkem.
Mániákus lettem, de azt hiszem egy ez igen hasznos mánia."

Új cél lebeg a szemei előtt, az, hogy ha eljön a következő baba érkezésének ideje egészségesen vágjon bele. Rita mindenkit arra biztat, hogy változtasson.

"Két dolog kell a sikerhez: akaraterő, és egy kis önbizalom, hogy neked is sikerülni fog! Hiszen túl rövid ahhoz az élet, hogy olyan testben élj, amivel nem vagy elégedett.“

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja