Létrehozva: 2018.07.06.

Megműtötték Rózsa Györgyöt

Így zajlott a legendás tévés kézmûtéte. A Nagy Duett próbái alatt sérült meg...

Szerző RIPOST

Rózsa Györgyöt a Blikk olvasóriportere vette észre, amikor bekötött kézzel sétált a főváros utcáin. A legendás tévés a lapnak elmondta, hogy a napokban átesett egy műtéten. 

"Gipszről szó sincs, bár tudom, hogy drámaibban hangzana, hogy életmentő műtéten estem át, és szinte már nincs is karom. Az igazság azonban az, hogy egy kisebb beavatkozáson estem át. A Nagy Duett próbája közben elcsúsztam a revüpadlón, aminek következtében úgynevezett pattanó ujj alakult ki a „Szent Jobbom” hüvelykujján" – mondta el Rózsa György. 

"Mondhatnám azt, hogy pokoli fájdalmaim voltak, és mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, de egyszerűen csak felkerestem az ország egyik legjobb kézspecialistáját, dr. Szabó Zsoltot, aki a legjobb hangulatú operáció során rendbe hozta a kezemet" – tette hozzá Rózsa György, akinek szinte rutinszerű dolog a végtagsérülés.  "Bár ez most csak egy kis rutinműtét volt, azért voltam én már gipszben! Emlékszem, egyszer olyan ügyetlenül sikerült elesnem egy focimeccs alkalmával, hogy eltört a lábam. Begipszelték, bicegve jártam a stúdióba, és őszintén szólva élveztem, hogy mindenki sajnált: szegény Rózsa úr, micsoda súlyos csapás érte! – mondogatták. Nem sokkal azután, hogy a rögzítőkötést levették a lábamról, egy pingpongmeccs közben eltört a karom, persze, megint begipszelték. Amikor újra kemény, fehér karral mentem a tévészékházba, a rendészek összenevettek, mondván: Ne tetézze, Rózsa úr, ne tetézze! Azt hitték, bolondozok, és csak azért gipszeltetem be minden hónapban a kezemet, hogy sajnáljanak."

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle