Létrehozva: 2017.09.14.

Ronaldóval akar ünnepelni a magyar válogatott focista

Sallai Rolandnak az egyik álma már teljesült, a másik álom eléréséhez még sokat kell dolgoznia. Úgy érzi, jó csapathoz került.

Beteljesült álomnak nevezte Sallai Roland, a ciprusi APOEL magyar válogatott labdarúgója, hogy szerdán pályára léphetett a Bajnokok Ligájában a címvédő Real Madrid otthonában.

A Real simán nyerte a meccset 3–0-ra, Sallai játékán pedig meglátszott, hogy két hónapig nem játszott tétmeccset: hatvan percet töltött a pályán, és a kezdőjátékosok közül hozzá került második legritkábban a labda. Toni Kroos felrúgásáért pedig sárga lapot is kapott a második félidőben.

„Az volt az egyik álom, hogy itt, a Bernabéuban játszhassak, a másik meg az, hogy a Realban futballozhassak. Az álmom fele ma teljesült, remélem, a másik fele is valóra válik” – nyilatkozta Sallai az MTI helyszíni tudósítóinak.

Azt persze Sallai is elismerte, sokat kell még dolgoznia ahhoz, hogy a Realba kerülhessen, és együtt ünnepelhessen győzelmeket Cristiano Ronaldóékkal.

„Nagyon jó csapathoz kerültem, a Bajnokok Ligájában is szerepelünk, ami a csapat számára és nekem is hatalmas lehetőség. Lépésről lépésre kell haladnom, nem ugorhatok nagyot, mert akkor nagyot lehet esni” – mondta a háromszoros válogatott Sallai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló