Létrehozva: 2019.05.23.

Romániában módosították a közlekedési törvényt a pápa miatt

Jövõ hétvégén érkezik Romániába Ferenc pápa, június elsején szentmisét celebrál Csíksomlyón. A szentatya közlekedése miatt sürgõsségi rendelettel kellett törvényt módosítani.

Romániában is az egyedi rendszámú pápamobilokkal közlekedhet jövő hét végére tervezett látogatásán Ferenc pápa: ennek érdekében csütörtökön – sürgősségi rendelettel – módosította a bukaresti kormány a közlekedési törvényt.

A pápamobilokat  ugyan a román fél biztosítja, de a Vatikán azt kérte, hogy a pápát szállító gépjármű Romániában is mindig ugyanazzal az egyedi rendszámmal közlekedjen, amelyet valamennyi országban használnak.

A sürgősségi kormányrendelet indoklása szerint a román törvények nem tennék lehetővé ilyen speciális rendszámú járművek közlekedését a közutakon, és ha nem teremtenék meg késedelem nélkül ennek a jogszabályi feltételeit, Románia lejáratná magát a pápalátogatás által megkövetelt protokoll megsértésével.

 

A vatikáni járműparkban található pápamobilokat a pápa által felkeresett vendéglátó országok ajándékozták a Szentszéknek. Rendszámukon a SCV (Stato Citta del Vaticano) jelzés olvasható, fehér alapon piros betűkkel. Ez a színjelzés és az SCV 1 rendszám 1987 óta kizárólag a pápát illeti meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?