Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.21.

Kitört a botrány: román koldusok sokkolják a lakókat

Kitört a botrány, miután kiderült, több román is hajléktalanként próbál ingyen pénzhez jutni.

Sokkolta a jólelkű cambridge-ieket, mikor megtudták, hogy az a három hajléktalan, akinek gyakran adnak pár centet az utcán, valójában hivatásszerűen űzi a kéregetést.

 

A mozgássérült férfi egy nővel és egy másik férfival minden reggel beül egy Volkswagen Passatba, elutazik Cambridge-be, és szabályosan dolgozni kezdenek: kiváltják a maximális, 8 órás parkolójegyet, ez idő alatt a város különböző, forgalmas pontjain szívszorítóan kéregetnek, majd a „munkaidő” végeztével hazautaznak. És ez így megy minden nap.

Míg a trió egymást gondosan elkerülve hajt minél több pénzre 9 és 17 óra között a bevásárló-negyedekben, román rendszámú autójuk a lakóövezetben várakozik, szélvédőjén egy GPS-szel. Ha pedig a lakosok rákérdeznek, hogy tényleg hajléktalanok-e, hirtelen elfelejtenek angolul, és azt mondják, ők olaszok – majd percek múlva folyékonyan beszélnek másokkal angolul. Az áldozataik elsősorban diákok, akik nem merik elhajtani őket – de most valószínű, hogy másik várost kell keresniük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány