Létrehozva: 2017.10.22.

Röhögőgörcsöt kapott Putyin a tárgyaláson, nem bírta abbahagyni

Az orosz elnököt a mezõgazdasági minisztere butasága nevettette meg.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kacagásban tört ki, miután Aleksandr Tkachov mezőgazdasági miniszter azt javasolta, hogy exportáljanak disznóhúst Indonéziába, amely köztudottan egy muszlim ország.

Tkachov egy tárgyaláson beszélt arról, hogy Oroszországnak a németek példáján kellene növelnie a disznóhús exportját Ázsiába. Szerinte disznót kellene vinni Kínába, Indonéziába, Japánba és Dél-Korea egyes részeire.

Kitért a Közel-Kelet dinamikusan növekvő disznóhús-termelésére is, de kénytelen volt megszakítani mondanivalóját, mert az elnök és Arkady Dvorkovich miniszterhelyettes kinevették őt.

A következő párbeszéd játszódott le a teremben:

– Indonézia muszlim ország, ott nem esznek disznóhúst – fogalmazott Putyin.

– Majd fognak – viccelődött Tkachov.

– Nem, nem fognak – röhögött Putyin.

– Oké, akkor Dél-Korea – zárta le a témát a miniszter és folytatta a beszámolóját.

Bár az orosz elnök nem feltétlen a humoráról híres, ekkor már a kezeit az arcába temetve kacagott a jeleneten.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek