Létrehozva: 2017.10.21.

Nem csitul a szexbotrány, Kiss László miatt törölték az előadást

Váratlan ok miatt maradt el Risztov Éva színházi mûsora. Úgy látszik, a korábbi szövetségi kapitány múltja még mindig téma lehet.

Mint arról a %Ripost% is beszámolt, színházi előadásra készült Risztov Éva úszó. A beszélgetős műsorra az olimpiai bajnoknő meghívta Kiss László korábbi szövetségi kapitányt is. Mint kiderült, később emiatt maradt el a műsor.

Kiss másfél év után tért volna vissza a nyilvánosság elé, azok után, hogy lemondott posztjáról. Mint ismert, a tréner egy 1961-es eset miatt hurcolták meg, akkor ugyanis nemi erőszak miatt börtönbüntetésre ítélték.
A színházi előadás szervezői most nem szerették volna, hogy előkerüljön ez a téma.

"A Weinstein- és ehhez hasonló hazai vonatkozású ügyek rávilágítottak arra: egyik vendégünk személye - egy vele kapcsolatos tavalyi botrány okán - többeket sért. Nem tisztünk megítélni ezek indokoltságát, de ennek hatására az előadás lemondása mellett döntöttünk"

- nyilatkozta a Borsnak Koltay Tamás társproducer, aki utalt rá, a jövőben változtatnak a műsoron.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó