Létrehozva: 2017.11.14.

Rettenetes dolgokat művelt kislányával az apa: mocskos részletek derültek ki

A férfi gyógyszerekkel kábította el 13 éves lányát, majd teherbe ejtette Vikit...

Borzalmas ügyet tárgyal a Budapest Környéki Törvényszék. A tápiószelei B. Lászlót azzal vádolják, hogy hónapokon keresztül megerőszakolta 13 éves kislányát, a gyermeknek előtte mindig gyulladáscsökkentő gyógyszert adott, amelytől a lány elaludt vagy eszméletét vesztette. Viki teherbe esett az apjától, de azt művi úton már nem lehetett megszakítani, ezt az osztályfőnöke észlelte az iskolában. A lány 2014 decemberében egy kisfiút szült. A vádlottak padján ül Viki édesanyja, Éva is, ő a vád szerint semmit nem tett azután sem, hogy rájött: unokája apja az ő élettársa. B. László egyébként arra is rávette a lányát, hogy azt vallja: Dávidka apja egy fiatalember. Aztán Viki később módosította a vallomását azzal, hogy a szexuális kapcsolat közös beleegyezéssel történt az apjával.

A hétfői tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott. Korábban egy nyilvános tárgyaláson az apa azt mondta: már megtért, így ő már csak az igazat mondhatja és az Úr szeretete miatt egyszer majd elárulja, ki a gyermek valódi apja, de ennek még nem jött el az ideje. Most a bíróság folyosóján az apa egyik ismerőse korántsem efféle szent­embernek írta le a Borsnak Lászlót.

Emlékszem, a kocsijába mindig be volt készítve egy balta, ha esetleg valami nézeteltérése adódna valakivel. Kicsi, de gonosz ember – mondta a névtelenséget kérő ismerős, aki szerint B. László élősködött élettársán, Éván, aki három műszakban dolgozott. Elszedte minden pénzét, fenyegette, uralkodott rajta, a nő valószínűleg ezért nem mert szakítani vele.

Az ügyben hamarosan ítélet születik. A Bors információi szerint Viki azóta egy újabb gyermeknek adott életet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette