Létrehozva: 2017.08.28.

Rettenetes dolgok derültek ki a Balatonba fulladt fiatalok haláláról

Két fiatalember fulladt bele a Balatonba, életük egyik legnagyobb bulijára készültek, amikor a tragédia megtörtént.

Szerző Ripost

A tragédia Siófokon, az Isztriai sétány előtti partszakaszon történt.

– A családommal kint voltunk a siófoki strand partján, amikor hallottuk és láttuk , hogy valaki bent a vízben segítségért kiabál és integet. A rendőrök és a vízimentők megkérték az embereket , hogy álljanak be segíteni, alkossanak egy egyenes sort, mindenki karnyi távolságra legyen a másiktól, és lassan induljanak el a szabadstrand felé, majd a másik irányba – idézte fel a drámai pillanatokat egy szemtanú.

Fél füllel hallottam, amikor az életben maradt férfit a rendőrök kérdezgették, hogy mi történt a tragédia előtt pontosan. Látszott rajta, hogy sokkos, de feltűnt az is, hogy illuminált állapotban lehet. Több strandoló is mondta, hogy már akkor be volt csípve mind a három srác, amikor kikölcsönözték a vízibiciklit. Még állítólag mondták is, hogy mekkora buli lesz a tekerés a hullámokon – mondta el a Blikknek a férfi.

A három magyar állampolgárságú, de Ausztriában élő fiatal – 28, illetve 30 évesek – hozzávetőlegesen 300 méterre volt a parttól, amikor egyikük a vízi járműről a vízbe ugrott, majd kapálózni kezdett.

Egy társa azonnal utánaugrott, de nem tudta megmenteni fuldokló társát, sőt, ő is elmerült a vízben.

Ezt látva a harmadik barát kiabálni kezdett, hogy nagyon nagy baj történt, jöjjön valaki segíteni.

A vízimentők két méter mélyen már csak a két fiatalember holttestét találták meg – közölte Tarr Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve