Létrehozva: 2018.08.21.

Rettenet Budapesten, durva dolog történt a villamosgázolás után

Az esettel kapcsolatban jelenleg a cégnél belsõ és rendõrségi vizsgálat is folyamatban van.

Elütött egy biciklist egy villamos a napokban Budapesten. Miután a kerékpáros azt mondta, hogy jól van, a villamos vezetője továbbhajtott. Felháborító, vagy jól tette a sofőr, hogy nem bénította le a 3-as vonalán a forgalmat?

„Zuglóban, a Nagy Lajos király útja és a Gyarmat utca kereszteződésében, a zebrán a 3-as villamos elütött egy biciklist, aki elég nagyot repült (nem tolta). A villamosvezető le­szállt, megkérdezte, hogy van. A biciklis mondta, hogy jól, a villamos elment! Mi megnéztük, mi van vele. A fején egy háromcentis csú­nya sérülés. Hívtunk mentőt, rend­őrt, BKK-t. Komolyan létezik ilyen, hogy otthagyhatja a villa­mos­vezető azt, akit elütött? Zebrán? Ezt így kell?”

– írta egy szemtanú a Bors szerint. Az eset megosztja az embereket. Hiszen egyrészről lehet emlegetni a nemtörődömséget, másrészről fel lehet vetni, hogy ha az érintett maga azt mondja, nincs különösebb baja, akkor talán felesleges a hosszas helyszínelés, a villamosforgalom leállítása, a pót­lóbuszozás. A portál megkereste a Budapesti Közlekedési Központ sajtóosztályát.

„Az események tisztázásában segítséget nyújt a villamosba épített kamerarendszer által készített felvételek elemzése. A felvételek mentésével kapcsolatban intézkedtünk” – írták. Majd közölték: a villamosban anyagi kár nem keletkezett, a kerékpáros-sérülésről külön kérdésre sem tett említést. A BKK azt nem vitatja, hogy a kijelölt zebrán egyébként a gyalogosnak elsőbbsége van, de a kerékpáros a felelősségét szóban, a helyszínen elismerte.

„A járművezető szerint a biciklis többször úgy nyilatkozott, hogy nem sérült meg, segítséget, mentőt nem kér. Erről szóló nyilatkozatot tenni, illetve aláírni nem volt hajlandó” – tette hozzá a közlekedési cég. A villamosve­zetőnek egyébként minden eseményről azonnal jelentést kell tennie, ami tényleges baleset és/vagy forgalmi zavart okoz. A konkrét esettel kapcsolatban jelenleg a cégnél belső és rendőrségi vizsgálat is folyamatban van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán