Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.09.

Rettegnek az egyetemisták Debrecenben

Vaddisznók portyáznak az egyetemi épületek között. Az önkormányzat is tudja, hogy valamit tenni kell.

A Kartács utca környékén élők jelentették, hogy a Debreceni Egyetem épületei között vaddisznókat láttak.

A bejelentés miatt a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztálya azonnal egyeztetett Papp Zoltánnal, az Országos Magyar Vadászkamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezetének titkárával.

Debrecen jegyzője hétfőn kérelemmel fordult a Debreceni Rendőrkapitánysághoz, hogy minél előbb engedélyezzék az állatok kilövését.

A vaddisznók ugyanis túlságosan közel merészkedtek a városhoz, veszélyt jelentenek az emberekre és károkat okoznak.

Az engedély birtokában már lehetőség lesz arra, hogy az erre kijelölt vadászok szakszerűen, biztonságosan eltereljék, szükség esetén lelőjék az állatokat.

Egyébként nem ez volt az első eset, tavaly éppen hasonló időszakban tévedtek be a városba – írja a dehir.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti