Létrehozva: 2017.11.09.

Rettegnek a környéken a kuruzsló gyilkos kutyáitól

A hírhedt Vargha Zoltán "kezelte" a 2014-ben rákban elhunyt Bajor Imrét is. Barátja, Koós János szerint Bajor Imi még sokáig élhetett volna, ha nem a kuruzslóhoz fordul, hanem rögtön szakszerû ellátást kap.

Rettegnek a budapesti Sasadi úton a hírhedt kuruzsló, Vargha Zoltán szomszédai! Az önmagát jogtalanul doktornak hívó „természetgyógyász” két hatalmas fekete kutyája több ebet is szétmarcangolt már. Utoljára hétfőn: először egy pórázon sétáltatott ebet téptek szét, majd

egy magánudvar kertjéből, a kerítésen át húztak ki egy kutyát.

Az utcabeliek szerint Vargha több esetben is kifizette a kórházi költségeket. „Itt rengetegen gyerekes is lakik, mi lesz, ha egyszer egy babakocsiból szed ki egy gyermeket?” –  mondta Farkas Zoltán, az egyik szomszéd.

A hírhedt sarlatán kezelte félre Bajor Imrét is

Vargha Zoltán egyébként hírhedt „természetgyógyász”, sok botrányos ügye volt már. „Rákgyógyító” kezelései az intézetében havi 200 ezer forintnál kezdődtek. Bár semmiféle ez irányú, így orvosi végzettsége sincs, a „Vargha Gyógymód” atyját természetgyógyásznak, neurofiziológusnak, professzornak nevezték tévéműsorokban, és ezeket sosem helyesbítette. Azt érzékeltette, hogy képes gyógyítani a depressziót, az allergiát, a cukorbetegséget, segíteni tud a meddőknek és daganatos betegeknek is!

2000-ben bírósági eljárás indult ellene közokirat-hamisítás, kuruzslás és számviteli fegyelem megsértése miatt.

Végül 2009-ben jogerősen háromrendbeli közokirat-hamisításért mondták ki bűnösnek, mert hamis diplomát használt.

Vargha még a bírósági eljárás közben bejelentkezett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktori képzésére, és az egyetem 2008. március 13-án állította ki doktori oklevelét katonai műszaki tudományokból(!). Állítása szerint 2010-ben természettudományi szakértőként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, ám az egyetemen soha nem volt természettudományos szakértőképzés. Vargha sok híres embert „kezelt”, például 1995 nyarán Grósz Károllyal, a volt kommunista miniszterelnökkel együtt tartott sajtótájékoztatót, amin az egykori pártfőtitkár azt mondta: Vargha a vesedaganatától szabadította meg. Grósz négy hónapra rá „súlyos, hosszan tartó betegségben" meghalt… A kuruzsló „kezelte” a népszerű színművészt, Bajor Imrét is, aki barátai szerint azért nem fordult időben szakorvoshoz, mert hitt a sarlatánnak. Bajor kezelése során B17-et alkalmaztak, ami nem vitamin, hanem a mandula, barack és más csonthéjasok magvaiból kinyert, ciántartalmú szer (laetril). Ezután a nagybeteg színész kiszáradás és súlyos kimerültség miatt kórházba került. A B17 kezelésnek nincs klinikailag igazolt rákellenes hatása, miközben a mellékhatásai a ciánmérgezés tüneteivel egyeznek…

Megkerestük otthonában, ránk engedte a kutyákat

Az esetek után újságírónk felhívta, majd kérésére, mert azt mondta, telefonon rosszul hall, személyesen is felkereste otthonában Vargha Zoltánt.

Hogy ott pontosan mi történt, és a későbbiekben mivel mentegetőzött Vargha, az a %RIPOST% csütörtöki számából kiderül!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-