Létrehozva: 2018.02.03.

Részeg csecsenek rendőrökkel dulakodtak Bécsben

Szegény osztrákok meg vannak áldva a csecsen "bevándorlókkal". A közismerten kemény legények között jelenleg bandaháborúk folynak az új területek felosztásáért.

A legnagyobb csecsen diaszpóra közismerten Ausztriában alakult ki az
elmúlt években.
Alig egy évvel ezelőtt egy 22 tagú, pisztollyal és a gépfegyverrel felfegyverzett bandát tettek ártalmatlanná a kommandósok. Több cikk szerint a csecsenek között jelenleg inkább bandaháborúk folynak az “új területek” felosztásáért.

Néhány nappal ezelőtt Bécs Meidling kerületében egy rutinellenőrzés során a rendőrök megállítottak egy gépkocsit, amelyben hárman ültek: két férfi és egy nő. Láthatóan be voltak rúgva - írta az Oe24.at.

Amikor a sofőrt megszondáztatták, kiderült, hogy a 38 éves csecsen már igen sokat ivott, jogosítványa pedig nem volt. Ráadásul a traiskircheni menekülttábor környékét el sem hagyhatta volna...

Az autó sofőrje és a társai nehezen viselték az igazoltatást. Anyázni kezdték a rendőröket és a lábuk elé köptek, majd hirtelen el kezdtek futni. Néhány méter után azonban elkapták őket. A kocsiban ülő
nő sikoltozására a környékből újabb csecsenek érkeztek a helyszínre. A rendőrök a dulakodást csak paprika spray-el tudták megállítani. Az egyik rendőr így is megsérült.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl