Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.14.

Hatalmasat hibáztak a pilóták, két repülő utasait is veszélyeztették

Az egyik Egyesült Államokba tartó gép pilótái nem tudták végrehajtani az utasítást, így majdnem egy másik gép tetején landoltak.

Kis híján tragédia történt kedden. Az Aeromexico Mexikóvárosból érkező járatát teljesítő repülőgép a San Francisco-i repülőtér 28R futópályájára kapott engedélyt leszállásra. A pilóták a kiadott engedélyt vissza is ismételték.

A repülőgép nagyjából 2 kilométerre járt a céltól, amikor a légiforgalmi irányító észrevette, hogy a mexikói repülő ennek ellenére a 28R futópálya helyett a 28L pályára helyezkedett be.

A 28L futópályára ekkor azonban már felgurult a Virgin America Hawaiira tartó Airbus A320-as repülőgépre, amely a felszállási engedélyre várakozott, a másik gép pedig egyre csak közeledett ugyanarra a helyre.

A légiforgalmi irányító még épp időben tudott szólni a mexikói gép személyzetének, hogy módosítson az irányon, így a gép 16 perccel később végül biztonságosan leszállt. Az ügyben vizsgálat indult - írja az Airportal.

2017 júliusában az Air Canada egyik járata vétette el kis híján a futópályát San Franciscóban, a járat személyzete a futópályával párhuzamos gurulóút vonalára helyezkedett be, ahol több repülőgép is várakozott. Októberben pedig annak ellenére szállt le az Air Canada egyik A320-as repülőgépe, hogy a légiforgalmi irányító többször is a leszállás megszakítására utasította a pilótát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány