Létrehozva: 2019.07.05.

Rengeteget fogyott, legyengült a kórházban Sas József

Az elmúlt hónapokban 14 kilót fogyott, a kabarékirály egyelõre kerekesszékkel közlekedik.

Lassan, de folyamatosan javul a sztrókon átesett Sas József állapota. A kabarékirály március óta kórházi ápolásra szorul, barátai, kollégái is látogatják, felesége, Zsuzsa asszony pedig mindennap mellette van. El is kél a támogatás, mert Sas nagyon legyengült, az elmúlt hónapokban 83-ról 69 kilóra fogyott."Szegény Jóska majdnem 15 kilót adott le a kórházban. Néhány hete új helyen ápolják, ahol csak kóser ételeket kapnak a betegek, ami neki furcsa, nincs hozzászokva az ízvilághoz, ezért keveset eszik" – mesélte a Blikknek Sas József felesége.

"Eddig inkább gyümölcsöt, nassolnivalót vittem neki, vagy ha megkívánta a kedvencét, akkor megfőztem, most viszont inkább három étkezésre valót is viszek időnként. Annyi szatyorral mászkálok néha, mint egy piaci árus" – árulta el Zsuzsa asszony, akinek a férje ruhatárát is az új helyzethez kell alakítania. Ugyanakkor férjével a legnehezebb helyzeteket is próbálják kellő humorral feldolgozni, ez segíti át őket mindenen.

A gyógyuláshoz még hosszú út vezet, Sas nehezen, kerekesszékkel közlekedik, ám úgy hiszi, hamarosan jobban lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”