Létrehozva: 2015.12.31.

Rengeteg nagy embert veszítettünk el idén

Sajnos 2015-ben is kijutott nekünk a gyászból, rengeteg olyan embert veszített el a világ, akik munkásságukkal mély nyomot hagytak bennünk, halálukkal pedig óriási ûr tátong utánuk.

Az az élet rendje, hogy egyszer mindenki meghal, ám egyesek elvesztését nehéz elfogadni. Hiszen életük során tehetségükkel, munkásságukkal vagy csak személyükkel a világ meghatározó embereivé váltak. Hiányuk pedig örökké fájó marad.

Idén is rengeteg nagy embert veszítettünk el sajnos.

Már rögtön az év elején kénytelenek voltunk elbúcsúzni Buzánszky Jenőtől, aki az Aranycsapat tagjaként vált legendássá. Vele egy napon távozott a legnagyobb svéd szexszimbólum, Anita Ekberg is. A Spock kapitányként megszeretett Leonard Nimoy februárban hagyta hátra porhüvelyét, akárcsak magyar kollégája, Bitskey Tibor. A fantasztikus hangú Percy Sledge áprilisban hallgatott el örökre, és az Argó filmek sztárjától, Bicskey Lukácstól is ekkor kellett búcsút vennünk.

Minden idők legnagyobb bluesgitárosát, B.B. Kinget sem hallhatjuk már élőben játszani többé, és James Horner sem teszi már még emlékezetesebbé a filmeket dallamaival. Szintén a nyár elején veszítettük el A Gyűrűk Ura és a Star Wars filmek legendás alakját, Sir Christopher Lee-t, aki kétség nélkül a történelem egyik legjobb színésze volt. Ahogyan Omar Shariff, aki néhány héttel utána hunyt el. Jules Bianchi pedig az egyik legnagyobb Forma-1-es pilóta lehetett volna, ha nem szólítja magához az Úr idő előtt tavalyi súlyos futambalesetét követően.

Czeizel Endre augusztusi halála akkora veszteség az egész világ számára, amit nehéz szavakkal kifejezni. De Wes Craven rendezőt sem lesz képes soha pótolni Hollywood. Ahogy ahhoz sem fér kétség, hogy Harangozó Teri hangja is hiányozni fog az életünkből. Göncz Árpád személyében pedig elveszítettük talán az egyedüli olyan politikusunkat, akit mindenki tisztelt és szeretett.

Az év utolsó hónapjaiban hagyott hátra minket a tragikusan fiatalon elhunyt futballkapus, Fülöp Márton, a legendás énekes, Scott Weiland, Benkó Sándor zenész, valamint a Motörhead frontembere, Lemmy Kilmister. Az egyik valaha volt legnagyobb rockikon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

LELKIZŐ

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő