Létrehozva: 2018.01.29.

Rendőrök keresik a rákot hazudó, csaló nőt

Megindult a nyomozás a budapesti N. Kriszta ügyében, a rendõrök már a csaló fényképével mentek a súlyos beteg Benuka édesanyjához - ez az egyik család, amelyet megkárosított a nõ, aki visszaél az emberek jóindulatával. A csalások miatt kitört a háború az adományozók és a beteg gyerekek szülei között.

Szerző Ripost

Mint arról a %Ripost% is beszámolt, egy tavaly nyáron elhunyt kislány szülei és egy nagybeteg kisfiú édesanyja közösen tettek feljelentést a rendőrségen egy bizonyos N. Kriszta ellen.

A nő hónapokkal ezelőtt sajnálatot színlelve férkőzött be több olyan Facebook-csoportba is, ahol beteg gyerekek szülei tartották a kapcsolatot. Ezután a csaló azt hazudta, hogy ő maga is beteg, és az egyik gyerekét már elvesztette, így keltett sajnálatot maga iránt – majd pénzt kért, így szedve ki a jóhiszemű segítőkből összesen több millió forintot.

 Kimentek a kisfiú édesanyjához a rendőrök, és négy fényképet vittek neki. Megkérdezték, felismeri-e bármelyiküket. Az egyiken N. Kriszta volt, természetesen rögtön megmutatta

– mesélte el egy ismerős a %Ripost%-nak. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség már pontosan tudta, hogy kiről van szó, de ez előre sejthető is volt: lapunk ugyanis már azt is leírta, hogy a nő rácsok mögött is ült, és többször feljelentették már internetes csalásért.

Teli az internet olyan történetekkel, hogy beteg gyerekek kezeléseire kér pénzt a család. A történetek jó része valós, de sajnos ezek szerint vannak csalók is, olyanok, akik visszaélnek az emberek jóindulatával. Nem csoda, hogy elbizonytalanodnak azok, akik jó szándékkal segíteni akarnak.

Ebben az esetben is ez történt: a csaló nő ügye miatt kitört a háború a beteg gyerekek szülei és az adományozók között. Ebben a bizonyos Facebook-csoportban például a beteg gyerekek szülei és az adományozók már harcban állnak egymással, feljelentéssel fenyegetik egymást, és láthatóan mindenki, mindenki ellen fordult.

A részletek a hétfői Ripost napilapban, mint ahogy az is, hogy mit lépnek az átvert károsultak a csaló ellen!

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak