Létrehozva: 2015.07.09.

Rékasi Károlyt hölgykoszorú gyógyítja

A súlyos motorbeleset szenvedett Rékasi Károlyt, még mindig kórházban ápolják. Komoly fájdalmai ellenére már makacsul menne haza szeretteihez. Pikali Gerda mellett, volt felesége és lánya is mindennap meglátogatja, ami hatalmas erõt ad neki.

A múlt héten súlyos baleset szenvedett Rékasi Károly már nincs az intenzív osztályon. Állapota stabil és folyamatosan javul, de hatalmas fájdalmai vannak. Naponta vizsgálatok sora vár rá. A combműtétje miatt, pedig az is kínokkal jár, ha áttolják a röntgenbe.

A Barátok közt sztárja nem bírja jól a kórházat, nehezen viseli a fekvést. Minden erejével azon van, hogy minél hamarabb a hazamehessen.

Csak akkor nyugszik meg egy kicsit, ha szerettei meglátogatják.

Ebben persze nem szenved hiányt, jelenlegi kedvese Pikali Gerda mellett, Détár Enikő és gyerekei is naponta bemennek a kórházba hozzá.

A Blikk szemfüles olvasóriportere szerint Détár Enikő és nagy lányuk Gigi, tegnap is meglátogatta Rékasit. Éppen a lépcsőn jöttek le, amikor megpillantotta őket. Az olvasó szerint egyáltalán nem tűntek megrendültnek vagy szomorúnak, ebből gondolta, hogy a Barátok közt sztárja már jól van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin