Létrehozva: 2019.07.18.

Rékasi Károly őszinte vallomása: képtelen tükörbe nézni a balesete óta

Négy évvel ezelõtti balesete rengeteg dologra megtanította a színészt: úgy érzi, jobb ember lett, és nem hajlandó bánkódni. Rengeteg terve van, és csak elõre tekint.

Négy évvel ezelőtt teljesen megváltozott Rékasi Károly élete, amikor motorjával balesetet szenvedett. Az is csoda, hogy túlélte az ütközést, ráadásul mindezek után számos műtéten és rehabilitáción kellett átesnie.

Úgy érzi, az elmúlt évek teljesen átformálták a személyiségét, és sokkal jobb emberré vált.

„Azért ezt a szellemi és lelki gazdagodást el tudtam volna képzelni anélkül is, hogy az egyik lábam 4 centivel rövidebb, mint a másik. De nem úgy élek, hogy nyavalygok, vannak terveim, megyek előre. Én egyszer már meghaltam, nincs mitől félnem. A közelében sem vagyok a baleset előtti állapotomnak, amikor még embernek képzeltem magam. De nem adom fel – mondta el a Story magazinnak a színész.

Rékasi korábban, a heti három edzés után szerette azt, amit a tükörben látott, ám most egyáltalán nem elégedett.

„A jelenlegi állapotomat utálom, ezért nem is nagyon nézek tükörbe” – mondta a lapnak.

Olyan eset is előfordult, hogy a zokniját is képtelen volt felvenni, ez pedig mélyen megrázta őt, sírt is.

„A megalázottság olyan mélységeivel találkoztam, amit korábban elképzelni sem tudtam” – fogalmazott a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

hirtv.hu

Szentkirályi Alexandra: Bővült a Gyurcsány család + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár

LELKIZŐ

Most kaptuk a szomorú hírt, elhunyt a Jóbarátok magyar rendezője