Létrehozva: 2018.08.09.

Váratlan fordulat, ez történt Rékasi Károly zaklatójával

A színész csak ennyit mondott, amikor értesült a hírekrõl: "teljesen magamon kívül vagyok!"

Első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a vélhetően zavart elmeállapotú nőt, aki éveken át tartotta rettegésben a magyar sztárvilágot, többek között Rékasi Károlyt.

A megszállott zaklató ellen még az Operett sztárja, Peller Károly tett feljelentést, a nő ugyanis mindkettőjüket üzenetekkel bombázta a Facebookon, sőt, oda is osont Peller házához és a munkahelyén is zaklatta.

Az ügy persze nem haladt zökkenőmentesen, mivel az asszony nem volt hajlandó megjelenni a tárgyalásokon, így nagyon nehéz dolga volt a bírónak.

Két év felfüggesztettet kapott a zaklató. Õsszel folytatódik a per másodfokon

- kotyogta ki a hot!-nak egy bennfentes.

Rékasi a hetilap egyik munkatársától értesült arról, hogy megszületett az ítélet. Így nyilatkozott:

"Én erről eddig semmit sem tudtam, semmit sem osztottak meg velem. Teljesen magamon kívül vagyok! Köszönöm, hogy értesítettek"

- mondta a színész, aki nagyon nehezen viselte, hogy a nő hónapokon át üldözte a szerelmével.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett