Létrehozva: 2017.10.24.

A nézők szeme láttára szerette egymást Rékasi Károly és szerelme

Felállva tapsolta a közönség a balesete után visszatérõ színészt.

A József Attila Színházban láthatta újra a publikum Rékasi Károlyt, aki Eric Assous: Boldogság című vígjátékában párjával, Pikali Gerdával szerelmespárt alkot. Több mint két éve állt színpadra a művész, mert gyógyulása hosszabb időt vett igénybe, mint az orvosok jósolták.

Így érthető, hogy nagyon élvezte az előadást. A sors közjátéka, hogy Rékasi Károly karaktere egy válófélben lévő többgyermekes apuka, aki összetalálkozik a hat éve elvált Louise-zal. Ahogy az életben, úgy küzdöttek meg egymásért a színpadon. A közönség is látta, hogy a színésznővel tényleg önmagukat adták- írta a Bors napilap. Önfeledten nevettek és csókolták egymást.

Rékasi Károly az egyik jelenetben megemlítette motorbalesetét, ami természetesen nincs benne a szövegkönyvben. A színész egy alkalommal alsónadrágban játszott, jobb lábán ekkor tisztán látszódtak az operációk nyomai.

A napokban vált hivatalossá, hogy a két évvel ezelőtti motorbalesetben vétlen volt. Az ütközést okozó autós ellen már vádat is emeltek, Rékasi Károly számára tehát vége a rémálomnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg