Létrehozva: 2017.05.15.

Egy korszak lezárult, eldőlt Rékasi Károly sorsa

Most már biztos, majd két év kényszerpihenõ után õsszel visszatér a színpadra a népszerû színész.

Rékasi Károly motorbalesetes ügye még nem zárult le, a vele ütköző autós először elismerte, majd tagadta felelősségét. A tortúra testileg, lelkileg és anyagilag is megviselte a színészt, aki rengeteg munkától elesett. A lába ugyanis olyan súlyosan roncsolódott, hogy számtalan műtét ellenére is csak mankóval volt képes járni.

Egy időben az amputálás is szóba jött, de erre szerencsére nem volt szükség, kezdenek jobbra fordulni a dolgok. Õsszel visszatér a színpadra és a képernyőre is. Ráadásul a József Attila Színházban párjával, Pikali Gerdával a szerelmi témájú, francia sanzonokkal színesített vígjátékban szerepel, ami a két főszereplő saját életét érintő kérdéseket is feszeget.

„Ahogy a darab címe is jelzi, nekem most ez a legnagyobb boldogság- nyilatkozta a Bors napilapnak Rékasi Károly. - Sosem titkoltam, hogy nekem három szerelmem van. Ebből egy magánéleti, aki Pikali Gerda, kettő pedig hivatásbéli, melyből az egyik a József Attila Színház, és az általa nyújtott lehetőségek. Ebből a legszebb ékesség, a Boldogság című darab, amire Gerda bukkant rá először a villamoson, olvasás közben. Nekem is megtetszett a mű, amit egy csodálatos kollégánk, Bardóczy Attila fordította le nekünk a tulajdonos engedélyével. Volt egy fantasztikus próbaidőszakunk Verebes Istvánnal, aki rendkívül gazdag szellemiségű és nagyon jó színházi gondolkodású ember. Aztán sajnos csak egy előadást élt meg az előadás. Gerda ezt egyébként előre látta, mert tudta, hogy a következő héten műtétem lesz, de direkt nem szólt, mert úgy érezte, a lelkemnek szüksége van erre a premierre. Szóval megvolt az első előadás, ami hatalmas siker volt, de következő héten be is kerültem a kórházba. Most újbóli bemutatóra készülünk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott