Létrehozva: 2016.10.20.

Orvosai tiltása ellenére is színpadra állt Rékasi Károly

Noha a doktorai szerint még nem jött el az ideje, hogy pódiumra álljon. A sztárszínész máshogyan döntött. Azt mondja, extrém helyzetbe került, ezért is vállalta el a fellépést.

Rékasi Károly hosszú-hosszú hónapok után újra színpadra lépett. A József Attila Színház és az Újnyugat Irodalmi Kör közös sorozatában Az örök Szindbád című előadásban helyettesítette kollégáját, Ujréti Lászlót.

A lábadozó színész elmondta, túl sok próba nem előzte meg a fellépést. De nagy öröm volt számára, hogy újra a színpadra állhatott. Azt reméli, mindez a mihamarabbi felépüléséhet is hozzájárul majd.

"Értelemszerűen túl sok próba nem előzte meg a fellépést. Igazából a véletlen szülte ezt az alkalmat, de csodálatosan nagy érzés volt, és nem kicsit lelket melengető, amikor kiderül, hogy az ember mégiscsak használható, mégiscsak munkára fogható, mégiscsak szükség van rá.

Ez egy óriási lökés. Remélem, hogy segít majd a gyógyulásban is ez a pozitív érzés

- kezdte a %RIPOST%-nak Rékasi, aki azt is elárulta, megformálandó szerepét jelenlegi egészségi állapotához alakították.

"Nem voltak olyan kötelmek, amelyeket kötelezően teljesíteni kellett. Természetesen a produkció szerkesztőjével rám formáltuk a karaktert.

Tehát a csökkentett mozgásképességhez alakítottuk az estet.

A népszerű színész hozzátette, azért merte bevállalni az előadást, mert tudta, nem igényel sok mozgást.

A szükségszerű helyzetváltoztatások bőségesen beleférnek az én jelenlegi korlátolt és korlátozott mozgásformáimba, lehetőségeimbe.

Nem tagadta, szükséghelyzet állt elő, ezért állt színpadra. Tehát fellépése ebben az esetben nem nevezhető jelzésértékűnek. Nem állíthatjuk azt, hogy ezek után újra, folyamatosan a pódiumon láthatjuk majd.

Sajnos még nem érkezett el az idő. Sem én, sem az orvosaim nem érzik úgy, hogy eljött volna.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott