Létrehozva: 2017.06.10.

Óriási változás Rékasi Károly állapotában, eldőlt a sorsa

A népszerû színész 2 évig várt erre a pillanatra!

Rékasi Károly a Magyar Stroke Társaság által szervezett bemutatón keltett feltűnést, ahol moderátorként jelent meg. A helyzet pikantériája, hogy az eseményen épp egy súlyos közúti balesetet rekonstruáltak, igaz, nem a bizarr összefüggés miatt kérték fel erre a színészt.

És nem is ezért súgtak össze a háta mögött...

Sokkal inkább azért, mert energikusan, mankó nélkül jelent meg, lépcsőzött, a kezdés előtt pedig még székeket is pakolt. Ránézésre pedig vagy 10 kilót szedett fel az elmúlt hónapokban, és mindezt izomban!

"Minimum heti háromszor, de van, hogy ötször is edzem egy héten. Gyógytornával kezdek, szoktam úszni, aztán pedig személyi edzővel folytatom az erősítést. Nemcsak a felsőtestemet edzem, a lábamra is sok gyakorlatot végzek, nagyon jó például a biciklizés és az ellipszis, mert nyújtja a szalagokat"

- sorolta a a Blikknek a színész, akinek lába ugyan centikkel rövidült meg, de már nem szorul az általa csak görbebotként emlegetett támaszra.

Ott van azért a kocsiban a görbebot, de igen, már egész jól mozgolódom nélküle is

- mosolygott.

Ha továbbra is ilyen gyorsan javul a fizikuma és a közérzete, nem kizárt, hogy élete hamarosan újra visszatérhet a régi kerékvágásba.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rákkal küzdött, és meggyűlölte második hazáját az olimpiai bajnoknő

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett