Létrehozva: 2018.09.13.

Rejtélyes körülmények között veszett nyoma a 14 éves magyar lánynak

A rendõrség most a lakosság segítségét kéri!

A Debreceni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Kovács Tifani eltűnése miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a 14 éves lány szeptember 12-én debreceni otthonából ismeretlen helyre ment és azóta nem tudni, hol van. Rejtélyes körülmények között tűnt el! Felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.

Kovács Tifani körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszú haja fekete színű.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lány tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon ( Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4.szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-