Létrehozva: 2017.06.19.

Rejtélyes holttestet találtak Szabolcsban: borzalmas dolog történhetett

A felismerhetetlenségig összeégett annak az embernek a teste, akinek földi maradványaira egy nyírpazonyi mezõõr talált rá...

Szerző Ripost

A teljesen kiégett autó, benne az ismeretlen holttesttel, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településtől körülbelül négy kilométerre lévő erdős területen állt.

Éppen azt a részt ellenőriztem délután négy óra előtt nem sokkal, amikor észrevettem a kocsit, amely addigra már teljesen ki is hűlt - idézte fel a járművet meglelő őr. – Hátulról közelítettem meg a kocsit, ekkor vettem észre a benne lévő test elszenesedett maradványait - mondta el a férfi, aki azonnal értesítette a rendőrséget.

A Blikk szerint az Opel Corsa rendszáma megegyezik annak a járműnek a rendszámával, amelyet egy még 1 nappal korábban egy V. Zoltán nevű férfi vezetett.

A férfi bár azt mondta, haza indult, oda már nem érkezett meg, így nem zárható ki, hogy az ő holttestét találta meg a mezőőr a teljesen kiégett ­autóban.

Zoltán felesége szerint a férfi életvidám ember volt.

– Valóban az ő kocsiját találták meg, de egyáltalán nem biztos, hogy Zoltán égett bent az autóban – mondta a feleség, majd hozzátette: reménykednek abban, hogy az azonosításhoz szükséges DNS-vizsgálat számukra kedvező eredményt mutat majd ki.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-