Létrehozva: 2018.12.29.

Rejtélyes halál: Tetovált holttestet találtak Pest megyében

Nem tudni, ki az áldozat, a Ripost információi szerint egykori börtönviselt férfirõl van szó.

Újabb holttestről szóló körözés került fel a rendőrség adatbázisába a napokban: Százhalombattán bukkantak egy ismeretlen áldozatra még vasárnap. Az adatlap szerint a test 161-165 centiméteres, ám az életkorát nem közölte a rendőrség. A tetovált holttestről a %RIPOST% megtudta, hogy férfi és biztos nem gyilkolták meg.

Az ügyben az Érdi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat, bűncselekmény gyanúja ezidáig nem merült fel

– tájékoztatta lapunkat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

A férfi tetoválásai, különösen a kezén lévő 5 pont arra utal, hogy börtönben volt valamikor, ez ugyanis kifejezetten a tököli rabok megkülönböztető jele.

Miután közigazgatási eljárást folytatnak a haláleset ügyében, az áldozat öngyilkos lehetett vagy balesetet szenvedhetett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton