Létrehozva: 2018.06.10.

Rájuk vagyunk büszkék, magyar rekordok a vb-ken

Kilenc labdarúgó-világbajnokságon szerepelt a magyar válogatott, amely számos maradandó nyomot hagyott maga után.

Többek között két ezüstérem, egy csodagól, és rekordok sora fűződik a magyar válogatott nevéhez a vb-ken. A %RIPOST% öt feledhetetlen pillanatot idéz fel a múltunkból.

1938: az első ezüst

Magyarország másodszor szerepelt a világbajnokságon, négy évvel korábban a negyeddöntőig jutott. Az 1938-as vb-t Franciaországban rendezték, a magyar csapat a vb-n Holland-India, Svájc és Svédország legyőzésével bekerült a párizsi döntőbe, ahol Olaszországgal találkozott, és 4-2-re kikapott. Itthon jókora csalódást okozott az ezüstérem. „Mondjon le! Mondjon le!” – kiabálta a tömeg Dietz Károly szövetségi kapitánynak, amikor a csapat hazaérkezett a Keletibe.

1954: fájó büszkeség

Az 1952-es olimpiai bajnok cím, majd az angol válogatott 6:3-as legyőzése után az Aranycsapat számított a svájci vb toronymagas esélyesének. Sebes Gusztáv együttese igazolta is a papírformát, a csoportmeccseken 9-et lőtt Dél-Koreának, és 8-at az NSZK-nak.

A negyeddöntőben az előző vb ezüstérmesét, Brazíliát, majd a világbajnoki címvédő, Uruguay-t vertük. Azonban a döntőben hiába vezettük nyolc perc után 2:0-ra, vereség lett a vége, az NSZK győzött. Az Aranycsapatot szállító vonat szinte titokban érkezett haza, a retorzióktól tartó játékosok a tatai edzőtábor érintésével valósággal hazaszöktek.

1966: Farkas csodagólja

Vereséggel kezdte a magyar válogatott az angliai vb-t, és a világbajnoki címvédő Brazília ellen kellett javítania. Pelé sérülés miatt nem játszott ellenünk, de talán vele sem lett volna esélye a dél-amerikaiaknak. Bene Ferenc egy csodálatos cselsorozat végén szerzett gólt, Farkas János pedig a vb legszebb találatát zúdította a brazil kapuba: egy jobb oldali ívelést kapásból lőtt a hálóba. Mészöly Kálmán büntetőből állította be a végeredményt, 3:1-re nyertünk. A meccs után a Beatles tagjai a magyar öltözőben gratuláltak a magyaroknak.

1982: rekordok sora

A magyar válogatott az első meccsén 10-1-re verte Salvadort az 1982-es spanyolországi vb-n, és ezzel rekordok sorát döntötte meg: ennyi gólt egy meccsen még senki sem rúgott a vb-ken. Kiss László nyolc perc alatt mesterhármast szerzett, ez a leggyorsabb a vb-ken, ráadásul csereként tette mindezt. Egyetlen tartalék sem triplázott még.

1994: magyar bíró a döntőben

Puhl Sándor négy mérkőzést vezetett az 1994-es vb-n. A Norvégia-Mexikó, a Brazília-Svédország és az Olaszország-Spanyolország találkozó után a döntőt is rábízták. Õ vezette a brazil-olasz csatát, ami 0-0-ra zárult, büntetőkkel pedig a dél-amerikai gárda győzött. Puhl az egyetlen olyan magyar játékvezető, aki vb-döntőt vezetett. Az egri származású bírót 1994-1997 között, négyszer választották meg a világ legjobb játékvezetőjének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját