Rajongásig szerette százkét éves nevelőanyját Somló Tamás

Somló Tamás a háború után, 1947-ben született. A családját megtizedelte a háború, szülei Budapestre költöztek, ő már a fővárosban jött világra, habár elmondása szerint a körülmények nem voltak túlzottan ideálisak.

"1947-ben jöttem elő, elég csúfos körülmények között, mert állítólag nagyon ronda voltam. Tojás alakú volt a fejem, és a mutter azt mondta, elcseréltek; nem szoptatott és sírógörcsöt kapott. Erre az orvosok összenyomták a fejem valami fogóval. Akkor azt mondta, ez már más, így még rondább" - vallott kendőzetlenül anyja érzéseiről Somló Tamás, az És ilyen a boksz? című könyvben.

A kisfiú gyerekkora nem volt problémáktól mentes: ahogy cseperedett, szülei között egyre több lett a konfliktus, amit elmondása szerint az édesanyja generált.

Hétéves volt, amikor a szülei elváltak, anyja pedig az apjukra hagyta őt és a bátyját.

Édesapjuk egy évvel később nősült újra, az új anyuka és a nagymama pedig minden szeretetet megadott nekik.

Somló Tamás gyermekkora innentől fogva olyan volt, amilyennek lennie kellett: édesapja rendkívüli módon támogatta, hogy zenét tanuljon, mert a tanárai már kisiskolás korában felfedezték a tehetségét.

Õ pedig könnybe lábadt szemmel játszott Vivaldit, és arról álmodozott, hogy egyszer éljenző tömeg fogja körülvenni.

Amikor aztán tizennégy éves korában elkezdett érdeklődni a rockzene iránt, még nem is tudta, hogy mennyire közel került az álmához.

Somló Tamás nevelőanyja boldogan élte meg fia sikereit, de azt valószínűleg egyikük sem gondolta soha, hogy az asszonyra százkét évesen az anyák legfájdalmasabb feladata vár: neki kell eltemetnie a fiát.