Létrehozva: 2017.10.12.

Nem hiszed el, kivel bújt ágyba Radics Gigi

Betegen érkezett meg az Álomutazó mesemusical klipforgatására Varga Viktor.

A decemberben bemutatásra kerülő szuperprodukcióban Radics Gigivel énekli azt a dalt, amihez a felvételeket késztették, így együtt is szerepelnek. Nem is akárhol, egy baldachinos franciaágyban, pihe-puha párnák közt.

„Egy hete fekszem otthon betegen, ugyanis egy esztergomi koncertünkre motorral mentem és azzal is jöttem haza az éjszakai hidegben - mesélte Varga Viktor. – Szerencsére az énekhangomon ez nem érződik, így mertem elvállalni a klipforgatást.”

Radics Gigi is nagyon várja a darab bemutatóját és élvezte Viktorral a munkát. A klip egyébként több napon át, a város számos pontján forog. A történet szerint Gigi és Viktor álmai kelnek életre az Álomutazó szereplőivel, egyebek mellett Stohl Andrással, Zsédenyi Adriennel, Szabó Győzővel, Ábel Anitával, Falusi Mariannal és a többi sztárszereplővel, akik hétköznapi szerepükben jelennek majd meg autóban, parkban, színházi backstage-ben vagy akár a smink szobában.

„A darab egy olyan világban játszódik, ahol az idő maximális kihasználása következtében nem marad hely az álomvilágnak – mondta az énekesnő. - Persze mindenünket odaadnánk mi is egy másodpercnyi álomért teszi hozzá, és azt is elárulta, hogy legszebb álmaiban Beyoncéval énekel együtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg