Létrehozva: 2019.04.24.

Rács mögött marad Haszan F.

Három hónappal meghosszabbították a Magyarországon elfogott, terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi, Haszan F. letartóztatását - tájékoztatta Ibolya Tibor fõvárosi fõügyész szerdán az MTI-t.

Közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a letartóztatást az ügyészség indítványa alapján, azzal egyezően július 24-ig hosszabbította meg, a gyanúsított szökése, elrejtőzése, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során, március 24-én vette őrizetbe Magyarországon a szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt.

A Fővárosi Főügyészség közölte: a kényszerintézkedés elrendelését követően végrehajtott

nyomozási cselekmények alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött,

ezért az ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítására.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot