Létrehozva: 2017.10.22.

Prostituáltként tarthatják fogva az eltűnt magyar édesanyát

Több mint két és fél éve nyoma veszett egy háromgyerekes édesanyának. Családja azt gyanítja, hogy elrabolhatták Mónikát.

Minden nyom nélkül tűnt el otthonából 2015 februárjában a háromgyermekes Danyi Mónika. A családja bejelentette a rendőrségen, ám eddig nem hozott semmilyen eredményt a nyomozás.

"Imádta a családját, mindent megtett érte, egy percig sem hagyta volna a gyerekeit magukra – bizonygatta a Borsnak Mónika nővére, Marika. – A környéken annak idején hallani lehetett, hogy több lányt és nőt is elraboltak, és prostitúcióra kényszerítettek. Rettegünk attól, hogy netán őt is elvitték, és valahol külföldön bedrogozva fogva tartják. Próbálunk nem gondolni erre. De ha lehetősége lenne rá, egészen bizto­san megpróbálna valahogy jelezni a családjának. Csak azt tudom elképzelni, hogy valakik sakkban tartják".

Mónikát a férje mellett a 11 éves Ramóna, a 13 esztendős Zsolt, valamint a 16 éves Orsi várja haza. A gyerekek máig nem tudják felfogni, hogy eltűnt az édesanyjuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre