Létrehozva: 2019.01.29.

Viagrát szed a "zalai Jézus", aki háremet tart fiatal lányokból

A Ripost egy elképesztõ szexszektáról rántotta le a leplet. A Zala megyei Teskándon élõ 65 éves álgyógyító luxuséletet élt a hívek adományaiból, és fiatal lányokat hálózott be, akikbõl valóságos háremet tartott: egymást váltották, 20 perces aktusokra késztette õket, és mivel nem volt hajlandó óvszert húzni, fogamzásgátlót szedetett velük - miközben õ maga potencianövelõt használt...

Két fiatal lány, mindketten a szektavezér áldozatai, mesélték el a %Ripost%-nak, hogyan működtette az álgyógyító a szektáját. A férfi luxusautókat, álomházakat és nyaralókat is vehetett a rászorulóknak szánt adományból, illetve a gyógyulásra szánt összegekből. Azt híresztelték róla, hogy spirituális gyógyító, sőt hívei a szórólapokon a reinkarnálódott Jézusnak is nevezik – amivel ő visszaélt: ezzel hálózta be fiatal áldozatait…. A lányok nevét a kérésükre megváltoztattuk.

 

Egy alkalom 20 perc fürdéssel és kávéval

Amikor először megkért, hogy csókoljam meg, nagyon megijedtem, hiszen ő 60 év körüli volt, én pedig 19

– mesélte a %Ripost%-nak Rebeka, akit egy pillanatra ki is rázott a hideg a szörnyű emlék hatására, de aztán folytatta.

„Összesen öt alkalommal voltunk együtt. Mindegyik alkalom 20 percig tartott, amiben benne volt a kötelező fürdés is, majd hamar kitett a lakásból. Néha még belefért egy kávé, amit természetesen én főztem neki… Aztán kiderült, hogy még sok fiatal lányt is tart mellettem.”

 

Õ potencianövelőt szedett, míg a lányok egymást váltották

A %Ripost% információi szerint T. Miklós éveken keresztül titokban tudta tartani, hogy hívei közül majdnem az összes fiatal lánnyal szexuális viszonyban volt, szabályosan váltották egymást a lányok nála, miközben ő potencianövelőket szedett. Rebeka elmondásából az is kiderült, hogy minden lányt, aki a hárembe tartozott, a saját ízlésére formált.

Amikor kiderült, hogy szinte mindenkivel lefeküdt, majdnem azonos időszakokban, teljesen kiakadtunk

„Általában orvos- és gyógyszerellenes volt, de mivel ő nem volt hajlandó óvszert húzni, ezért mindeninek kötelező volt fogamzásgátlót szednie. Nem tűrte meg a hosszú hajat, ezért csak röviden hordhattuk… Mindenkinek elmondta, hogy a férfiak rosszak, volt, aki az ő agymosása miatt szakított a barátjával. Utólag kiderült, hogy minden lány ugyan olyan SMS-eket kapott tőle, volt, amikor egyszerre. Ékszereket, táskákat, cipőket vett nekünk. A kedvencét még Ausztriába is elvitte hetente vásárolni…”

 

Azt hazudta mindenkinek, hogy ő a kiválasztott

Egy másik érintett lány, Enikő elmondta: őt melldaganata kezelésével hitegette Miklós.

„Azt mondta nekem: Szerelmes vagyok beléd! Együtt fogunk élni, közös gyermekeink lesznek! Ekkor már az agyamat teljesen átformálta, szerelmes voltam belé. Pesten tanultam, de ha ő füttyentett, én rohantam, hogy találkozzam vele legalább 20 percre… Azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen kiválasztott nő, és már 2000 éve is együtt voltunk, mert ő Jézus, én pedig Mária Magdolna vagyok! De aztán minden egyre furcsább lett, kezdtem gyanút fogni. A szobatársnőm kezén, aki szintén járt a szeánszokra, egyszer csak megláttam a nagymamám hagyatéki gyűrűjét, amit én adtam Miklósnak. Amikor számon kértem, tagadott és kötelezett arra, hogy kérjek bocsánatot a lánytól, ha megbántottam… ” - mesélte Enikő

Ezután a mester, hogy enyhítse Enikő „sérelmét”, felajánlotta neki egy hétre a ciprusi villáját.

„Egy idő után az egész családommal eljártunk a szeánszokra. Amikor viszonyban voltam vele, felajánlotta, hogy a ciprusi villájában anyukámmal eltölthetek egy hetet. Odaérve láttam, hogy a ház tele volt egy másik nő holmijáva,l és sírva felhívtam. Később arra is fény derült, hogy a telefonhívásunk pont akkor történt, amikor egy másik lányt fogadott a jánkahegyi házában, akivel épp együtt volt… ”

 

Az apa nélkül felnövő lányokra utazott

T. Miklós pontosan tudta, hogy kiből lehet áldozat.

„Minden lánynál megkereste a gyenge pontját. Általában az apák hiánya volt a közös pont azok között, akiket éppen a háremében tartott. Így hálózott be minket” – mondta Enikő.

Úgy tudjuk, a férfi hívei közül néhányan fenyegetik azokat a volt híveket és lányokat, akik szerint Miklós egy kuruzsló. A %Ripost% információi szerint több feljelentés érkezett T. Miklós ellen kuruzslás miatt a rendőrségre. Megkeresésünkre a hatóság lapzártánkig nem adott választ.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold