Létrehozva: 2019.06.14.

Még nincs vége: ezzel kell most szembenézniük a dunai búvároknak

Az elsüllyedt Hableánynál végzett munka nem csak testileg, de lelkileg is próbára tette a búvárokat.

Poszttraumás stressz fenyegeti a Hableányt mentő búvárokat. A szakember szerint akkor követik el a legnagyobb hibát, ha páratlan teljesítményük után "túl macsónak" akarnak mutatkozni.

Ezt Lénárt Ágota mondta el pénteken az Inforádiónak, hozzátéve, hogy a Hableánynál olyan munkát végeztek, amelyhez nincsenek hozzászokva.

Mint búvárok ki voltak képezve, de lélektani értelemben nem biztos, hogy föl voltak készülve.

- fogalmazott a Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófa-pszichológia Szekciójának társelnöke. Szerinte a Hableánynál tapasztaltak feldolgozásához érdemes segítséget kérni, mert a hétköznapi hiedelemmel ellentétben, ez nem a gyöngeség jele:

Mindenki, aki ilyen helyzetbe kerül, és megérintődik érzelmileg, annak szüksége lehet a segítségre, és ez nem jelenti azt, hogy beteg.

Lénárt Ágota szerint előfordulhat, hogy a búvárokon poszttraumás stressz zavar, betegség tünetei mutatkoznak. Olyan kép idéződik fel, amit nem szeretnének látni, de az idegrendszerük megismétli. Kialakulhat álmatlanság, remegés, szívdobogás, de ezeket a periódusokat le lehet és le is kell rövidíteni.

Az egyik legrosszabb az a bizonyos „macsó” hozzáállás. "Hogy mi erősek vagyunk, nincs semmire szükségünk, a krízisintervenciós pszichológia ugyanis abban tud segíteni, hogy ezek az élmények hamarabb feldolgozódjanak, ne maradjon maradványtünet"  - majd Lénárt Ágota azt is megjegyezte: a siker közös átélése és a poszttraumatikus tünetek is jól megférhetnek egymás mellett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-