Létrehozva: 2017.08.13.

Erőszakossá válnak a gyerekek a pornótól

Riasztó divat lett úrrá a gyerekeken: egyre több iskolás néz pornót, és hajt végre ennek hatására szexuális jellegû támadásokat. A friss statisztikák szerint Nagy-Britanniában az elmúlt négy évben 754 incidens történt fiatalkorúak körében.

A legtöbb esetben a gyerekeket kizárják az iskolákból, és speciális intézetbe helyezik át. Az interneten a gyerekek pár kattintással elérik a felnőttfilmeket, és az ott látottakat a valóságként értelmezik, ezért ezt próbálják utánozni akár testvéreik, akár osztálytársaik körében.

 

Az iskolák beszámolói szerint „jobb esetben” a gyerekek csak megosztják egymással a látottakat, szexuális jellegű sértésekkel alázzák meg a másikat, mutogatják a nemi szerveiket és erre kényszerítik társaikat is, esetleg agresszívabban viselkednek, de már a nemi erőszak sem ritka.

Legutóbb egy múlt évi eset kavart hatalmas vihart az Egyesült Királyságban: egy 12 éves fiú ismerte be, hogy többször is megerőszakolta a kishúgát, annyira megtetszettek neki az interneten látott hardcore pornófelvételek. 2014-ben pedig egy 13 éves fiúról derült ki, hogy szinte hetente erőszakolta 8 éves testvérét, mert barátaival pornót néztek, és gondolta, „kipróbálja, milyen érzés lehet”.

A statisztikák szerint a gyerekek körében a legtöbb támadó fiú, csak minden 19. esetben lány az elkövető. A legérzékenyebb korosztály a 14 évesek köre, de az elmúlt 4 évben 7 alkalommal is 5 éves kisfiú vált szexuális bűnözővé. A nemzetközi felmérések szerint pedig a gyerekekkel szembeni szexuális támadások harmadát gyerekek követik el – igaz, ezeknek kisebb hányada valósul meg nemi erőszak formájában.

A probléma Magyarországon sem ismeretlen: múlt évben például egy tápiószőlősi eset hívta fel a problémára a figyelmet. A 17 éves, drogokkal is kacérkodó F.Z. zuhanyzás közben eldöntötte, hogy lefekszik 13 éves húgával, mert „ehhez volt kedve”. A kislány hiába ellenkezett, bátyja megerőszakolta – az ügy múlt évben került a bíróság elé. A fiú végül 4 éves börtönbüntetést kapott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil