Létrehozva: 2018.10.20.

4 milliárd óra pornót néz a világ: Ezt mondja a szexuálpszichológus

A címben szereplõ óraszám önmagában is elképesztõ, ráadásul ez csupán egyetlen netes oldal eredménye. Hová vezet ez?

Erre  a kérdésre is keresik a választ azok a szakemberek, akik előadóként részt vesznek a 90 perc tömény pornó címet viselő ingyenes talkshow-ban. Az eseményt november 21-én rendezik meg az Akvárium Klubban.

Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint nagyon fontos, hogy szélesebb körben beszéljünk a a netes pornó térnyeréséről és a jövő generációira illetve a párkapcsolatokra gyakorolt hatásairól.

"A helyzet az, hogy ma már az internetezők 75 százaléka mobiltelefonról böngészik a világhálón, így a fiatalok, sőt nagyon fiatalok is túl korán találkoznak a pornóval. Megtörtént eset, hogy egy nyolcéves kisfiú az ötéves öccsének mutatott orális szexet a telefonján, a kissrác pedig másnap az óvodában rávette a többi gyereket, hogy csoportosan gyakorolják a látottakat. El lehet képzelni azt a riadalmat, amit az óvónők átéltek ennek láttán..."

- kezdte a %RIPOST%-nak a szakember.

"Sajnos nincs olyan kamasz, vagy gyermek, akit elriasztana a 18-as karika egy videó megnézése előtt. Ezért is alakult ki a szakmában, hogy a jövőre nézve már nem X-Y, vagy Z generációról beszélnek, hanem kissé áthallásosan, csak XXX generációként emlegetik a következő nemzedéket"

- árulta el Kriszta, aki szerint nem is kérdés, hogy a túl korai szexuális felvilágosulás károsan hat az emberi kapcsolatokra, különösképpen a testiségre.

"Azt tapasztalom, hogy nagyjából egy évtizede a netes pornó lett az elsőszámú felvilágosító eszköz. A gyerekek minél hamarabb találkoznak ezzel, annál hamarabb emelkedik az ingerküszöbük, amit így egy későbbi, természetes szexuális aktussal már nem tudnak megütni. A pornó gyors és biztos kielégülést garantál, ráadásul közben nem kell szorongani, nincs teljesítménykényszer, nem kell udvarolni és nincs visszautasítás. Mindezek együtthatója teszi olyan ellenállhatatlanná ezeket a műveket.

Ki kell mondani, hogy az ember ebben az értelemben lassan, de biztosan lecseréltetik!

Rengeteg libidó elvész az interneten és sajnos ennek ellenére is egyre többen választják a kielégülés ezen módját a valós testiség helyett"

- nyilatkozta a szexuálpszichológus, aki arra is kitért, hogy a pornó férfiakra gyakorolt hatása erősebb és károsabb is. 

"Ha egy nő néz pornót, az akár jót is tehet a kapcsolatnak, hiszen nyitottabbá teheti olyasmikre, amikre korábban nem gondolt, vagy viszolyogva visszautasított. A férfiaknál azonban más a helyzet. Náluk a sok pornónézés oly mértékig emelheti az ingerküszöböt, hogy előbb- utóbb a merevedés is kérdésessé válhat egy valódi aktus során, később ez akár a teljes szexuális érdeklődés hiányába is átcsaphat.

Mi nők, nem tudjuk felvenni a versenyt az internettel...

- summázta véleményét dr. Hevesi Kriszta, aki szakértőtársaival a szexualitás modernkori vívmányairól és az új és egyre újabb technikákról is beszélgetnek majd november 21-én.

 

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott