Létrehozva: 2017.07.28.

Volt férjével és jelenlegi párjával ment külföldre Polyák Lilla

Meglehetõsen pikáns ez az utazás. Németországban mutatták be a Szépség és a Szörnyeteg címû darabot, amiben Lilla volt férje és kisfia is szerepet kapott.

Polyák Lillának sikerült megvalósítania azt, amiről a legtöbb elvált nő csak álmodhat: párja jól kijön a volt férjével, olyannyira, hogy nemrégiben a közös munka miatt az egész család együtt utazott külföldre.

Németországban mutatták be ugyanis a Szépség és a Szörnyeteget, amiben Lilla, volt férje, Homonnay Zsolt, és a kisebbik fiuk, Bulcsú együtt játszanak.

"Zsolttal régóta sikerült működőképes kapcsolatot kialakítanunk. Nem hiszek abban, hogy érdemes gyűlölködni, főleg, ha egy párnak közös gyermekei vannak.

Mi a legnehezebb időkben is tudtunk együtt dolgozni, és ez most is zökkenőmentesen megy.

"Egy külföldi turnén pedig mindenki örül, hogy mindannyian ott vagyunk, hiszen így az édesapjuk is többet lehet a gyerekekkel" - árulta el a Best magazinnak Lilla.

Sem a színésznő, sem pedig a volt férje nem erőltették a kisebbik fiukat, hogy szerepeljen, ám Bulcsú nagyon szeretett volna színpadra állni. A szülők megengedték neki, hogy elmenjen a meghallgatásra, ahol annyira jól szerepelt, hogy megkapta Csorbi, a teáscsésze szerepét. 

Miközben a család a színpadon próbált, addig Lilla fiatal kedvese, Gömöri András Máté a színfalak mögött felügyelte a gyerekeket.

"Egy ilyen turné alatt sem élünk másként, mint itthon. Máté másfél éve az életünk része, és nyugodtan mondhatom, ő a gyerekek nevelőapja. Szerencsére nagyon jól megérteti magát a srácokkal, de azért szigorú is. A fiúk pedig szeretik és tisztelik" - fogalmazott Polyák Lilla.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci