Létrehozva: 2015.12.09.

Polyák Lilla férje ellen fordult a fél ország

Bár az egykori sztárpárnak eddig közös rajongótábora volt, válásuk bejelentése után Homonnay Zsolt sorra kapja a gyûlölködõ üzeneteket. Lilla kedvelõi ugyanis nem tudják elfogadni, hogy a színész képes volt elhagyni szép és tehetséges feleségét. Illetve, hogy máris egy táncoslánnyal kavar.

Polyák Lilla és Homonnay Zsolt váratlan bejelentése sokkolta a művészpár rajongóit. Házasságukat eddig mindenki tökéletesnek gondolta, igazi álompárként tekintettek rájuk. Ám úgy tűnik, hogy ez korántsem volt így...

Az Operettszínház sztárjai nemrég egy Facebook-posztban tudatták a nagyvilággal: közel húsz év után kapcsolatuk olyan súlyos válságba került, hogy a válás mellett döntöttek.

"A kapcsolatunk hullámvölgybe került, amiből nem tudtunk kilábalni, ezért úgy döntöttünk, külön utakon folytatjuk tovább. Nem élünk együtt, de gyermekeinket továbbra is közösen neveljük"

-  tették közzé a közösségi oldalon, a rajongók pedig mély megdöbbenéssel olvasták  soraikat.

Lilla lett az a fél, aki különösen nehéz helyzetbe került, ő valóban egyedül maradt. Férje már egy  ideje egy másik nő karjaiban vigasztalódik, aki történetesen az Operettszínház egyik csinos táncosa. Ez pedig nem jelent mást, minthogy a kétgyermekes anyuka testközelből nézheti szerelmes turbékolásukat, a színpadon pedig együtt kell dolgoznia gyermekei apjának szeretőjével.

Egy színházi bennfentes szerint Lillának kegyetlenül nehéz feldolgozni a helyzetet, Zsolt pedig egy csapásra durva támadások kereszttüzébe került. Még azok is ellene fordultak, akik egykor az első sorból nézték közös koncertjeiket. A kommentelők szó szerint össztűz alá vették a színészt.

"Ha Zsolt majd a küszöbödön kuncsorog, na akkor légy erős tudja meg mit vesztett, mert semmi nem fogja pótolni, amit ezzel vesztett. Neked sikerülni fog, drukkolok."

"Aki elhagyja a gyermekeit, elhagyja a csodálatosan szép, tehetséges, okos nőt, a gyermekei anyját, az tűnjön el. Az ilyesféle ürge szokta a drágakövet lecserélni a színes üvegre, mert az egy pillanatra fényesebbnek látszik egy szánalmas neonvilágításnál."

"Ilyen gyönyörű nőt is le lehet cserélni? Õrült egy világ ez... "

"Nem kell sajnálni az ilyen felelőtlen pasit, aki egy lábát könnyedén (szét)dobáló, senki másnak sem kellő libáért hagyja szétverni a családját."

Ilyen és ehhez hasonló, indulattokkal teli üzeneteket kapott a közösségi oldalukon Zsolt. Rajongói egyszerűen nem értik, hogy a kétszeres apuka hogy hagyhatta el szép és tehetséges feleségét, tündéri gyerekeit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól