Létrehozva: 2017.11.20.

Nagy a baj, összes szerepét lemondta a magyar sztárszínésznő

Nagyon régóta küzd porcbetegségével Pokorny Lia.

A népszerű színésznő fájdalmai miatt úgy döntött, hogy lemondja színházi munkáit a Centrál Színházban, ugyanis újabb műtétre lehet szüksége. Igazgatóját arra kérte, ne adjon neki új szerepet, szeretne csak a gyógyulásával törődni.

„Ebben az évben nem lesz több bemutatóm, tavaly májusban személyesen kértem a Centrál Színház igazgatóját, Puskás Tamást, hogy erre az évadra ne osszon több szerepet rám – mondta a Lokál napilapnak a 46 éves Pokorny Lia. -  Rengeteg előadásom volt az utóbbi években, havonta több mint harmincat játszottam, amit lelkileg és fizikailag is nehezen bírtam. Természetesen a meglévő előadásaimat viszem tovább, csak újat nem szeretnék próbálni. Kicsit többet akarok magammal foglalkozni és szeretném fizikálisan is rendbe hozni magam. A térdeim pokoli állapotban vannak, nem tudok már guggolni sem. Húsz éve már operáltak a porcproblémák miatt, de nem múlt el teljesen a baj. Most már szeretnék a végére járni, mert nem se a lábam, se a mozgással kapcsolatos bármelyik testrészem épségét nem akarom kockáztatni, hiszen nemcsak a fizikumomat, hanem a színpadi teljesítményemet is veszélybe sodornám.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg