Létrehozva: 2018.11.22.

Hatalmas nyeremény, 72 milliót kínál Korda György

Idén hatalmas összegért ülhetnek asztalhoz a póker szerelmesei.

A Budapest Póker Open december 5 és 9-e között tart, a kaszinó pedig arról is gondoskodott, hogy hazánk egyik legnagyobb ásza nyissa meg az eseményt.

Korda György évekkel ezelőtt is szívesen állt kötélnek, de idén feleségével, Balázs Klárival igyekeznek szerencsét hozni a versenyzőknek.

"Tizenhárom évvel ezelőtt az első Budapest Póker Opent még közvetítettem is, most viszont megnyitom a versenyt. Fontos, hogy mindenki tudja, a póker nem szerencsejáték, hanem sport"

– áradozott Korda György, aki a hatalmas nyeremény miatt is mindenkit nevezésre biztat.

”Hatalmas különbségek vannak a versenyek között. Míg 2005-ben ötvenezer forint volt a nevezési díj és harminchatmillió a nyeremény, idén négyszázezer lesz a beugró, a várható össznyeremény pedig hetvenkétmillió. Ez pedig azt jelenti, hogy minden idők legnagyobb díjazású versenye lesz ez Magyarországon"

– monda lelkesen Korda György, aki a  pókerversenyre is csak a feleségével megy.

"Ladies Open is lesz idén, remélem, sokan neveznek majd, mert sajnos úgy érzem, hogy a hölgyek kicsit bátortalanabbak, pedig nincs okuk rá. Azt szeretném, ha a nők kihasználnák, hogy egyszerre több felé tudnak figyelni, épp ezért nagyon jók lehetnének ebben a játékban" – jelentette ki Balázs Klári, aki maga is beül néha játszani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott