Létrehozva: 2019.05.22.

Pletykák Szalairól, nyáron klubot vált a magyar focista?

Automatikusan meghosszabbították a szerzõdését, mégsem biztos, hogy marad Hoffenheimben a magyar válogatott focista.

„Még három meccs a Bundesligában” – írta ki közösségi oldalára Szalai Ádám három fordulóval a német bajnokság zárása előtt. Rajongói aggódva kérdezték, a támadó ugye csak az idei szezonra gondolt… A válogatott játékos egyszer sem reagált.


Szalai szerződése egyébként automatikusan hosszabbodott meg klubjánál. A szezonban összesen 36 tétmeccset játszott, ez pedig újabb egy évet jelentett a 31 éves játékos számára. Információk szerint így sem biztos, hogy marad Hoffenheimben, mégpedig Julian Nagelsmann vezetőedző miatt. A fiatal tréner Szalai kortársa, a csatár bevallása szerint soha senkivel nem értette meg ennyire magát a főnökei közül. Tény, hogy Szalaira óriási hatással volt Nagelsmann, aki azonban távozik a klubtól, az RB Leipzig mestere lesz.


Utódja a holland Alfred Schreuder lesz, aki másodedzőként dolgozott már a német klubnál, így ismerheti Szalait. A szakértők szerint azonban az ő játékrendszerében kevesebb szerep juthat a védekezésben is erős, „verekedős” középcsatárnak. Szalai az idei 36 meccsén hat gólt szerzett, ami nem sok, de emellett rengeteget dolgozott a mezőnyben, ami értékes. Ha ez fontos Schreudernek, akkor a maradhat a magyar, ha nem, akkor elengedhetik. Érdeklődőben nincs hiány, a Bundesligában osztályozón a kiesés elől menekülő Stuttgart és a török Galatasaray már a télen vitte volna Ádámot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda