Létrehozva: 2018.07.05.

Minden titkot elárult: így mentette meg a házasságát Pirner Alma!

A csinos anyuka a kezdetektõl fogva nagy figyelmet fordít arra, hogy férje az anyaság során is nõként tekintsen rá.

Nagy hangsúlyt fektet arra Pirner Alma és kedvese, Attila, hogy öt év után is életben tartsák szerelmük lángját.

A csinos anyuka nem szerette volna, hogy fiuk születése után teljesen megszűnjön a köztük levő férfi-női kapcsolat, ezért már a kezdetektől fogva ügyel arra, hogy elég időt töltsenek kettesben.

Alma szerint a házasságukat is ez a gondolkodás mentette meg a csődtől.

"A legutóbbi nyaraláson egy estére anyura tudtuk bízni Lennyt. Nagyon fontosnak tartom, hogy tudatosan eltervezzük, mikor töltünk kettesben időt, mert különben semmiképpen nem kerülne rá sor" - mondta el a FEM3 Caféban Alma, akivel a férje is egyetértett.

"A tudatosság nélkül minden elúszik. Mi öt éve vagyunk együtt, viszonylag hamar jött a gyerek is, aki most három éves lesz. Ha ez nem lenne az életünkben, akkor én, mint nő, és Atti, mint férfi, már megszűntünk volna létezni" - fogalmazott a csinos anyuka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”