Létrehozva: 2018.09.20.

Hihetetlen, mire költi nyereményét A Piramis játékosa

Mindenkinek van egy álma, ami könnyedén megvalósulhat, ha épp nyer A Piramisban.

Szerző Ripost

A két barátnő, Erika és Zsanett csak a buli kedvéért jelentkeztek A Piramisba, de azt előre érezték, hogy pénzzel a zsebükben térnek majd haza.

„Hatalmas élmény volt ez a játék, ha tehetnénk, máris újra jelentkeznénk! Eredetileg úgy volt, hogy én megyek majd be a piramisba, de beláttuk, hogy a drukk miatt képtelen vagyok uralkodni magam, nem tudtam volna válaszolni a kérdésekre. Így nyertünk egymillió forintot, mert Zsanett elfogadta a piramis ajánlatát. Nagyon jól tette, kint ugyanis nulla forintunk volt"

– árulta el Erika, aki már el is döntötte, hogy mire költi a nyereményt.

„A rám eső részt fogszabályzóra szeretném költeni, és angolt is akarok tanulni, ugyanakkor a művészetek szintén nagyon érdekelnek, szóval nem kizárt, hogy arra még tartogatok valamennyit"

– áradozott Erika.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott